Index Vakbarát Hírportál

Tízgólos őrületbe torkollt a Lazio meccse

2017. május 7., vasárnap 17:12

Elképesztő lett a Lazio és a Sampdoria vasárnapi bajnokijának a vége, miután 10 gól született, ráadásul már a félidőben 5-1-re vezettek a hazaiak.

A kiütésben persze elég nagy szerepe volt annak, hogy a Sampdoria már a 18. percben hátrányba került Milan Skriniar kiállítása után, bár ekkor már 1-0 volt a Laziónak Balde Keita korai góljának köszönhetően. A kiállításért megadott büntetőt Ciro Immobile lőtte be, majd még az első félidőben jött  Wesley Hoedt, Felipe Anderson (szintén tizenegyesből) és Stefan de Vrij is.

A második félidőt 2-2-re hozta a Sampdoria, de ez sem nagyon vigasztalhatja őket, mert 7-1-ről hajráztak nagyot a 7-3-ért. A Lazioban előbb Senad Lulic talált be, majd Immobile lőtte meg második gólját, hogy aztán Fabian Quagliarella szépítsen egy duplával. A Sampdoria első félidei gólját a lengyel Karol Linetty szerezte.

A 7-3-as siker a századforduló óta csak a második Serie A-meccs, amin 10 gól esett, 2005. május 1-jén a Pamra verte 6-4-re Livornót a másikon.

A Palermo csak 1-1-es döntetlent ért el a Chievo ellen, ezzel eldőlt, hogy Sallai Roland és Balogh Norbert csapata biztosan kiesik a Serie A-ból.

Serie A, 35. forduló:

Udinese-Atalanta 1-1 (0-1)

Chievo-Palermo 1-1 (0-0) 

Empoli-Bologna 3-1 (2-1) 

Genoa-Internazionale 1-0 (0-0)  

Lazio-Sampdoria 7-3 (5-1)  

Pescara-Crotone 0-1 (0-0) 

Sassuolo-Fiorentina 2-2 (0-1) 

AC Milan-AS Roma 1-4 (0-2)

szombaton játszották:

Juventus-Torino 1-1 (0-0)

Napoli-Cagliari 3-1 (1-0)

Rovatok