Index Vakbarát Hírportál

Két évig belefulladunk a 6:3-ba

2017. május 23., kedd 21:31

Hamarosan megkezdi működését az Aranycsapat Emlékév Testület, amely a legendás magyar futballválogatott eredményeihez és tagjainak pályafutásához kapcsolódó évfordulós, ünnepi események szervezésére jött létre, írja az MTI.

A testület keddi közleménye emlékeztet arra, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április 1-jén, Puskás Ferenc születésének kilencvenedik évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, amely az új Puskás Ferenc Stadion 2019-es átadásáig tart.

A tervek szerint országszerte, a határon túli magyarlakta településeken, illetve a magyar közösségekben világszerte ünnepségek, kiállítások, filmvetítések, előadások és sportesemények emlékeztetnek majd a világraszóló győzelmekre és a sikerek kulturális, társadalmi hatására.

Kezdeményezik emlékérme és bélyeg kiadását, illetve azt, hogy a jövőben emléknap hirdesse az Aranycsapat érdemeit. Az első rendezvényekre a Felvidéken és Erdélyben kerül sor.

Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye lesz jövő év november 25.,az évszázad mérkőzésének nevezett londoni 6:3 hatvanötödik évfordulója.

Rovatok