Index Vakbarát Hírportál

Minimálfutballal, moslék EL-döntőn lett BL-induló a Manchester United

2017. május 24., szerda 23:06

2-0-ra verték az Ajax Amsterdamot a szerdai, stockholmi mérkőzésen.

José Mourinho Manchester Unitedje óriási favoritja volt a szerdai Európa Liga-döntőnek. A kerete 14-szer drágább, mint az Ajaxé, aminek egyetlen klasszisa sincs, ráadásul a teljesen legyengült holland ligában játszik. Ehhez jön még, hogy az amszterdami klub átmeneti időszakban van, a kezdőcsapat átlagéletkora 22 év volt a stockholmi döntőn. Ami sok, mert a bajnokságban 21 alatti csapattal állnak ki.

A Unitednek élet-halál volt, csak a győzelemmel juthattak be a Bajnokok Ligájába, miután otthon, a Premier League-ben csak hatodikok lettek.

A meccs első 10 perce ilyen is volt, az Ajax a labdával együtt nem lépte át a félpályát. Az angolok se brillíroztak, de azonnal látszott, sokkal gyorsabb futballra képesek, és egyénileg is jóval erősebbek az ellenfélnél.

A 18. percben előnybe is kerültek, amikor a második támadásuk végén Pogba húszméteres lövése irányt változtatott Davinson Sanchez lábán, így Onana kapus nem védhette, 0-1.

Még nem tudtuk, de ez volt az első 45 perc első említést érdemlő eseménye, a meccs méltatlan volt az Európa Ligához is, döntőhöz végképp. A United pocsékul futballozott, a gól után visszaállt, rizikó közelébe sem merészkedett.

De az Ajax jócskán alulmúlta őket, az 1995-ös BL-győztes csapatuk minden tagja kikérhetné magának, ha hozzájuk hasonlítanák ezeket a gyerekeket. Davidsék-Seedorfék is húszévesek voltak, csak ők tudtak futballozni is.

A szünet után alig három perccel eldőlt a meccs, egy szögletet Smalling bólintott le Mhitarjannak, aki remek mozdulattal, a kapunak háttal állva pár méterről a kapuba húzta, 0-2.

A legjobb, amit tehetnénk, hogy innen el is felejtjük ezt a meccset. És nem is a gyengén játszó United, hanem a kritikán aluli Ajax miatt. Az egész meccsen egyszer találtak kaput, egyetlen gólhelyzetük sem volt. A legnagyobb lehetőségük a 70. perc körül adódott, 18 méterről, pont középről rúghattak szabadot, de abból is csak a sorfalt sikerült teliberúgnia Zijehnek.

A végéig a United egyszer-egyszer meglódult, Rashfordnak és Pogbának volt egy szép akciója: a francia elesett, miután kicsit röviden kapta vissza a labdát, Lingaardot meg a kapussal szemben a végén ellökte Davison, emiatt nem tudott lőni a 0-3-ért.

A Manchester United elérte célját, először győzött az EL-ben (UEFA-kupában), ezzel Mourinhóval is odaért a BL-be, az utolsó esélyt megragadva. Zlatan végre nyert egy európai kupát, ha nem is a BL-t. A svéd mankózgatott a többiek között, és fényképeztette magát a serleggel. (Sérült, januárig nem játszhat.)

Az Ajaxnál, de egész Hollandiában ezalatt elgondolkozhattak, hogy a fenébe sikerült idáig zuhanniuk 20 év alatt.

Az Európa Liga sajnos egy rém gyenge, döntőhöz méltatlan meccsel ért véget. A Sevilla előző három döntője, a Benfica 2014-es és a Liverpool tavalyi legyőzése is klasszisteljesítmény volt. De ennél az Ajaxnál még a spanyolok 2015-ben legyőzött ellenfele, a tök ismeretlen Dnyipro is sokkal de sokkal jobban futballozott. (Vezetett, 3-2-re kapott ki végül, szintén emlékezetes döntőn.)

Kár a szerda estéért, mert remek EL-szezon volt, izgalmas, kiélezett meccsekkel, hosszabbításokkal, tizenegyesrúgásokkal a kieséses szakaszban, egészen a döntőig. Mondják persze, hogy a döntők sosem jó meccsek - ami persze már rég nem igaz - de ez az Ajax-Manchester United a leggyengébb döntőknek is alávert színvonalában.

Európa Liga, döntő


Manchester United (angol)-Ajax Amsterdam (holland) 2-0 (1-0)

Stockholm, Friends Arena, v.: Damir Skomina (szlovén)
    gólszerzők: Pogba (18.), Mhitarjan (48.)
    sárga lap: Mhitarjan (31.), Fellaini (52.), Mata (78.), illetve Jairo Riedewald (78.)

    Manchester United:

Romero - Valencia, Smalling, Blind, Darmian - Herrera - Mata (Rooney, 90.), Fellaini, Pogba, Mhitarjan (Lingard, 74.) - Rashford (Martial, 84.)

    Ajax Amsterdam:

Onana - Veltman, Sánchez, de Ligt, Riedewald (Fr. de Jong, 82.) - Klaassen, Schöne (van den Beek, 70.), Ziyech - Traoré, Dolberg (Campos, 62.), Younes

Rovatok