Index Vakbarát Hírportál

Totti után újabb fontos távozó Romában

2017. május 30., kedd 09:15

Két nappal a 2016-17-es szezon után már a második fontos emberét veszíti el a szezont második helyen záró Roma: Francesco Totti visszavonulása után kedd reggel azt jelentették be a klubnál, hogy felbontották a vezetőedző Luciano Spalletti szerződését.

Spallettit régóta emlegetik az Inter új lehetséges edzőjeként, szinte biztos, hogy emiatt engedték el. A Roma jövőre a BL-csoportkörben szerepel majd, az Inter viszont nem jutott európai kupába, így kisebb terhelés mellett kezdheti meg ott Spalletti az újraépítést a kínai tulajdonos támogatásával.

A Roma kapcsán egyelőre nem emlegettek új jelöltet, annyi biztos, hogy a korábbi Videoton-edző Paulo Sousa elérhető, hiszen ő a Fiorentinát hagyta ott hétfőn, igaz, róla azt mondják, vagy a Dortmund, vagy a Porto edzője lehet. Az Inter nemrég megüresedett vezetőedzői posztjára az Atlético Madrid-edző Diego Simeonét is emlegették.

Rovatok