Index Vakbarát Hírportál

A videóbíró mestermunkája büntetőt ért

2017. június 8., csütörtök 15:22

Uruguay Venezuelával játszotta az első elődöntőt az U20-as futballvébén, Venezuela tizenegyesekkel jutott a döntőbe, 1-1 után.

Nekünk viszont érdekesebb, mi történt a 43. percben, amikor egy becsúszás után a bíró mutatta, mehet tovább, jöhet a kirúgás. Gyanús volt persze, hogy miért kirúgás, miközben a venezuelai védő mintha tökéletesen a labdát találta volna el, az meg még gyanúsabb, hogy a csatár földön maradt, és ápolásért kiáltott.

A meccs ment tovább, de úgy fél perc múlva már lehetett érzékelni, az esetet a videóbíró nem hagyta annyiban, és hamar az oldalvonalhoz is rendelték a bírót, hogy nézze vissza ő is azt a becsúszást.

Ezek után azonnal büntetőt ítélt, ugyanis a hátvéd a labdát nem, viszont a támadó lábfejét telibe találta. Amikor megnéztük a közeli kamerából, semmi szabálytalant nem láttunk, ám elkezdtük mi is kikockázni, és elértünk eddig a pillanatig:

A csatár jobbal, bokáját remekül befordítva elpöcköli a labdát, így őt találja telibe a visszaérő védő. De nem a jobb lábát, hanem a balt, ami a fenti kamerából nem is látszik, de ebből - ami a tévéközvetítésben először nem szerepelt, és amit Koroknai kolléga talált meg - viszont igen:

Uruguay be is rúgta a tizenegyest, ezzel vezettek 1-0-ra, a legvégén jött az egyenlítés, majd következhetett a szétlövés, amiben Venezuela volt a jobb, döntőt játszhat. Anglia lesz az ellenfelük, ami fordított, és 3-1-re verte Olaszországot.

A videóbírót az U20-vébén tesztüzemben használják, de fogják a jövő szombaton kezdődő Konföderációs Kupán is, amin ott lesz többek között Németország és Portugália. A jövő évi vb főpróbája ez, az lesz az első nagy világtorna, amin már szerepelni fog a videóbírós rendszer.

Ijesztő, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligájában még nem mutatkozhat be, és a nagy európai bajnokságok közül is csak a Bundesligában.

Rovatok