Index Vakbarát Hírportál

László Csaba csodát tett Dunaszerdahelyen, erre elküldték

2017. június 9., péntek 14:14

Pénteken hivatalosan is bejelentette a DAC, hogy nem hosszabbítja meg az októberben érkező vezetőedző, László Csaba szerződését, annak ellenére, hogy a szakember elég jó szezont zárt Dunaszerdahelyen: amikor átvette a csapatot, 12 forduló után 8 ponttal álltak a 10. helyen, a szezont viszont úgy fejezték be hetedikként, hogy csak négy ponttal maradtak el az Európa Liga-indulást jelentő negyedik helytől.

Nem csoda, hogy a pénteki bejelentés után lényegében csak csalódott kommenteket lehet olvasni a DAC Facebook-oldalán, mindenki sajnálja László menesztését, aki a szurkolók szerint csodát tett a csapatnál, és folytatnia kellett volna.

Egyelőre kérdéses, hogy László Csaba hol folytatja majd, az NB I.-ben egy csapatnak nincs csak vezetőedzője, a frissen feljutott Balmazújvárosnak, de persze semmi sem utal arra, hogy tárgyaltak volna Lászlóval.

Az viszont biztos, hogy a másodosztályba kieső MTK-nél két évre írt alá pont az a Feczkó Tamás, aki az élvonalba vezette a Balmazújvárost.

Rovatok