Index Vakbarát Hírportál

A németek egy kézfogásból lepték meg San Marinót

2017. június 10., szombat 22:35

Nehéz este várt a San Marinó-i futballválogatottra a világbajnok Németország otthonában, és nem is tartották magukat túl sokáig, mert egy védelmi bénázás után a hazaiak már a 11. percben vezettek, Draxler talált be. 

Öt perccel később a Hoffenheimben futballozó Sandro Wagner növelte az előnyt, aztán az első fél óra végén jött egy szabadrúgás, aminél állva hagyták San Marinót. A labda mögött álló Kimmich-hel még javában pacsizott az egyik vendégjátékos, de a német már a csapattársakat figyelte, ki is szúrta, hogy Younes üresen van a másik oldalon.

Úgyhogy amint elengedte a San Marino-i játékos kezét, rögtön odapasszolt, Younes középre kotorta a labdát, ahol Wagner átvette, aztán estében megszerezte csapata harmadik találatát. 

A szünet előtt még egyet berámolt Németország, ezt már Younes lőtte. 

A második félidő elején termeltek tovább a hazaiak, Mustafi szerezte az ötödiket a 47.-ben, így már 5-0-ra mentek. Tartottak egy kis szünetet, majd a 71. percben Julian Brandt is megszerezte első gólját a német válogatottban egy látványos fejessel. 

A hajrában még nyomtak egy kicsit a németek, meg is lett az eredménye: Wagner a harmadik gólját jegyezte, és beállította a 7-0-s végeredményt, és ezt a hetest úgy gurította Németország, hogy nem is a legjobb csapatával állt ki. 

Eredmények, európai vb-selejtezők:

C csoport:

Németország-San Marino 7-0 (4-0) 

Norvégia-Csehország 1-1 (0-1)

Azerbajdzsán - Észak-Írország 0-1 (0-0)

Az állás: 1. Németország 18 pont, 2. Észak-Írország 13, 3. Csehország 9, 4. Azerbajdzsán 7, 5. Norvégia 4, 6. San Marino 0

E csoport:

Lengyelország-Románia 3-1 (1-0)

Montenegró-Örményország 4-1 (2-0)

Kazahsztán-Dánia 1-3 (0-1)

Az állás: 1. Lengyelország 16 pont, 2. Montenegró 10 (14-7), 3. Dánia 10 (10-6), 4. Románia 6 (7-7), 5. Örményország 6 (7-14), 6. Kazahsztán 2 

F csoport:

Litvánia-Szlovákia 1-2 (0-1)

Skócia-Anglia 2-2 (0-0)

Szlovénia-Málta 2-0 (1-0)

Az állás: 1. Anglia 14 pont, 2. Szlovákia 12, 3. Szlovénia 11, 4. Skócia 8, 5. Litvánia 5, 6. Málta 0

Rovatok