Index Vakbarát Hírportál

Két ellenfelet is kilőtt labdával, mielőtt kitört a tömegbunyó a kínai bajnokságban

2017. június 19., hétfő 11:05

A Sanghaj SIPG brazil sztárjának, Oscarnak a sportszerűtlensége miatt tört ki verekedés a kínai futballbajnokság legutóbbi fordulójában, írta az MTI. 

A decemberben Kínába szerződött támadó a Guangzhou R&F elleni meccs első félidejének utolsó percében, néhány pillanat alatt az ellenfél két futballistájába rúgta bele a labdát közelről, nagy erővel.

Az eset után Oscart az R&F felháborodott játékosai lerohanták, az egyikük a földre lökte, erre válaszul a sanghaji labdarúgók társuk védelmére keltek. A lökdösődésbe a kispadokról is beszállt minden játékos, és csak az edzők és segítők közbelépésével sikerült megfékezni az indulatokat.

A verekedés után egy-egy piros lapot osztott ki a bíró, a játék pedig a félidő után folytatódott. A meccs 1-1-es eredménnyel ért véget.

Rovatok