Index Vakbarát Hírportál

Éjfél után egyből elnököt választott a Real Madrid

2017. június 19., hétfő 08:46

Az éjszaka sorozatban harmadjára választották meg Florentio Pérezt a Real Madrid elnökének. A választás pillanatok alatt megvolt, mert nem volt ellenjelölt.

A kandidálás határideje vasárnap éjfél volt, de addig nem érkezett másik pályázat, így az alapszabály szerint Pérez maradt az elnök. Nem tartott sokáig az elnökségi ülés, 00:15-kor már le is zárták, mivel nem volt más napirendi pont.

Pérez először 2000 és 2006 között volt a klub elnöke, majd három év kihagyás után 2009-ben újra megválasztották, és azóta is betölti a posztot. Mostani mandátuma 2021-ig tart.

Sikerkorszakot tudhat maga mögött, az elmúlt négy évben három Bajnokok Ligáját nyert a Real. A 70 éves Pérez még mindig sikeréhes, nem véletlenül hosszabbít szerződést Zinedine Zidane-nal, akivel két BL-trófeát is nyert a klub. Újabb igazolásokat is tervez, de most legfőbb feladat az lesz, hogy meggyőzte Cristiano Ronaldót, hogy maradjon a Realnál.

Rovatok