Index Vakbarát Hírportál

Rangadókkal indul Dárdai legkeményebb szezonja

2017. június 29., csütörtök 12:20

Csütörtökön délben elkészítették a következő Bundesliga szezon sorsolását.

A szokásoknak megfelelően a címvédő hazai pályán, és péntek este kezd, augusztus 18-án. A Bayern München ellenfele pedig a Bayer Leverkusen lesz.

A Hertha BSC-re és Dárdai Pálra különleges idény vár, mert az Európa Liga főtábláján is ott vannak a berliniek. A dupla terhelés miatt rendkívül fontos a jó rajt, hiszen a harmadik forduló után már hatszor vasárnap fognak játszani a csütörtöki kupameccsek után.

A Mainzot nagyon megviselte tavaly az EL-helytállás - a 15. helyre csúszott vissza -, Dárdai nem véletlenül erősít nagy erőkkel, mert tudja, mennyire fontos a megfelelő kispad, hogy legyen variációs lehetősége.

Ráadásul a tavaly gyengébben szereplő klubok, a Schalke, a Gladbach vagy épp a Leverkusen, idén biztosan nem a mezőny második felében lesznek, hanem várhatóan a dobogóért harcolnak.

A Hertha az első körben hazai pályán az újonc Stuttgartot fogadja, majd utána rögtön egy rangadó jön idegenben, a Dortmunddal. Tavaly 1-1-et játszottak a bajnokságban és a kupában is.

A harmadik fordulóban a Werdert fogadják - a brémaiak vették el 7 győztes meccs után a Hertha veretlenségét az előző kiírásban -, aztán szeptember közepén már úgy mennek a Hoffenheimhez, hogy az EL-ben meccset játszottak három nappal korábban. A mindig fokozott érdeklődéssel járó Bayern elleni meccset október elsején rendezik Berlinben, két nappal a német nemzeti ünnep előtt.

A Hoffenheim - Szalai Ádám csapata - egyébként a Bremennel kezd hazai pályán, Gulácsi Péter és a Lipcse a Schalkénál kezdi meg a szezont. A Lipcse már ott van a Bajnokok Ligájában, a Hoffenheimnek selejtezőt kell játszania ezért.

A teljes sorsolás itt megtekinthető.

Rovatok