Index Vakbarát Hírportál

Nagyon komoly játékost foghat a Fradi

2017. június 30., péntek 09:27

Emmanuel Eboué már tíz napja a Ferencvárossal edz, és ha olyan állapotba kerül, leigazolhatja a klub - ezt maga a Fradi német edzője, Thomas Doll mondta a csütörtöki Európa Liga-győzelem után.

A goal.com azt állapítja meg, hogy élvezi a játékos a Budapesten töltött időt, Gera Zoltánnal pedig még az angol bajnokságból ismerik egymást, és nem zárkózna el attól, hogy csapattársak legyenek.

Ebouét állítólag azért tiltotta el a FIFA, mert egymillió fonttal tartozott ügynökének.

A lett Jelgavát Varga Roland két góljával verte meg a Fradi 2-0-ra, így nagy lépést tettek a következő kör felé, ahol várhatóan a dán Midtjylland lenne az ellenfelük. A dán csapat 6-1-re verte a Derryt az első meccsen.

Az elefántcsontparti Eboué 132 bajnokit húzott le az Arsenalban, a 2006-os BL-döntőn is szerepet kapott. A Barcelona ellen az angolok vezettek is, de végül a katalánok fordítottak, és 2-1-re nyertek. A most 34 éves Eboué jobbhátvédként végigjátszotta a meccset, a 22. percben sárga lapot kapott.

2014-ben volt utoljára tétmeccse - a török Galatasarayban -, de kora alapján akár egy vagy két szezon simán lehet benne. Hazája válogatottjában 79-szer kapott lehetőséget.

Rovatok