Index Vakbarát Hírportál

Mintha szétszaggatták volna a testem

2017. július 2., vasárnap 14:56

A szezon végén 35 évesen visszavonuló spanyol Xabi Alonso már alig várja, hogy motorozhasson, amíg profi szerződése volt, ettől a szenvedélyétől eltiltották a sérülésveszélyesség miatt.

Ezt is abban az interjúban mondta el a világbajnok és BL-győztes játékos, amit a FourFourTwonak adott.

José Mourinhóról egy szóban úgy foglalta össze a véleményét: motiváló. Guardiola lendületes és alaposan kielemez, de ő az érzelmek embere. Carlo Ancelottit a futballvilág egyik legcsodálatosabb emberének tartja, tiszteletet és törődést kapott tőle.

Nem szereti a tiki-taka kifejezést. "Azt mondják, tízezerszer passzoltunk a semmiért, de mi csak így tudtunk játszani. Spanyolország akkori legjobb futballistái így tudtak együtt játszani."

A 2010-es vb-döntőben Alonso volt az, akit a holland Nigel de Jong még az első félidőben brutálisan mellberúgott.

De Jong karatés mozdulattal leteríti Xabi Alonsót

Ahogy a videón is látszik, a holland megúszta sárgával a karatemozdulatot, Alonsót a hosszabbítás előtt kellett lecserélni, elmondása szerint addig bírta. Korábban nem akart lemenni, mert vb-döntőt nem szabad idő előtt befejezni. A 87. percben Cesc Fabregas állt a helyére.

"Nem járt semmi a fejemben, csak feküdtem a földön, és nem értettem, mi történt. Később meg kellett néznem a felvételt. Iszonyatos fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha szétszaggatták volna a testem. Az egész testem remegett. A stoplinak nyoma maradt. A meccs végén, amikor vízzel locsoltak, kértem, hagyják abba, mert az is fájt."

Rovatok