Index Vakbarát Hírportál

Annyira fáj, mint a testvérem halála

2017. július 3., hétfő 09:49

Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya büszke a Konföderációs Kupán győztes fiatal csapatára, míg Juan Antonio Pizzi, a vasárnapi döntőben vesztes chileiek spanyol szakvezetője is pozitívan látja a jövőt.

Nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapat ezen a tornán. Az elején kicsit idegesek voltunk, de egy döntőnek mindig különös varázsa van. A második félidő nehezen alakult, a chileiek egy percre sem adták fel. Az volt az elképzelésünk, hogy ezzel a tapasztalatszerzéssel fejlődési lehetőséget kínálunk a fiataloknak, és ez sikerült is. De megvédeni a világbajnoki címet sokkal nehezebb lesz

- mondta Löw, akit a sajtótájékoztatóra befutó futballistái lelocsoltak pezsgővel.

A németek nagyon fiatal csapattal utaztak el az oroszországi tornára, a 2014-ben világbajnok keretből csak három játékos kapott helyet. A 22 mostani kerettagból csak négyen múltak el 27 évesek.

Juan Antonio Pizzi arról beszélt, hogy az alapvető érzéseiket a döntő végeredménye határozza meg, az, hogy több statisztikai mutatóban jobbak voltak a németeknél, csak az edzői stáb számára jelent valamit.

Még a vereség okozta szomorúsággal együtt is derűs vagyok, mert nagyszerű mérkőzést játszottunk, és felnőttünk a legjobbakhoz. Amit elterveztünk, azt végre is hajtottuk: kezdeményezőek voltunk, és irányítottuk a játékot.

Emlékeztetett rá, hogy egy komoly hiba - amely előfordul a futballban - elég volt ahhoz, hogy kikapjanak. Ebben ugyanakkor szerinte annak is szerepe volt, hogy bár végig fölényben játszottak, nem tudtak eredményesek lenni.

Marcelo Diaz, aki a 20. percben a 16-osnál Lars Stindltől elfordulva Timo Werner felé cselezett, majd gyakorlatilag gólpasszt adott a németeknek, összetört a hibája miatt:

Tizennégy éve a testvérem halála volt a legfájdalmasabb pillanat a magánéletemben, most pedig átéltem a sportkarrierem legfájdalmasabb pillanatát

- írta a Facebookon.

Julian Draxler, a németek csapatkapitánya lett a torna legjobb játékosa, ő kapta az Aranylabdát. A legjobb góllövőnek járó aranycipőt Timo Werner kapta. Az RB Leipzig csatára azzal emelkedett szintén háromgólos honfitársai, Leon Goretzka és Lars Stindl fölé, hogy két gólpasszt is adott. A németek veretlenül zárták a 2016/2017-es szezont, tavaly augusztus 31. óta 15 meccsen 12-szer nyertek, háromszor döntetleneztek. A torna legjobb kapusa a chilei csapatkapitány, Claudio Bravo lett.

(MTI/Index)

Rovatok