Index Vakbarát Hírportál

C. Ronaldót fegyveres vámosok szállították le a jachtjáról

2017. július 12., szerda 16:59

Cristiano Ronaldónak és családjának el kellett hagynia jachtja, az aYa London fedélzetét, mert szerdán spanyol vámosok kutatták át a hajót Formentera szigetének közelében - tudósított az Hola.com.

A hatóságok ebéd után lepték meg a Real Madrid futballsztárját, egy hatalmas hajóval, majd egy kisebb motorcsónakkal megközelítették Ronaldóékat, aztán három fegyveres ügynök átszállt hozzájuk, és leszállásra szólította fel őket. Mintegy 90 percet töltöttek a szuperjachton, és némi papírmunkát hátrahagyva távoztak.

Az esetnek talán köze lehet a portugál elleni adóeljáráshoz, de az is lehet, hogy más ügyben intézkedtek.

A vád szerint 14,7 millió euróval tartozik a spanyol NAV-nak a 32 éves világklasszis, aki korábban azt mondta, tiszta a lelkiismerete. Így amíg nem bizonyítanak rá semmit, előre nem tervezi befizetni az elmaradását. Július 31-én kell egyébként megjelennie egy madridi bíróságon, hogy vallomást tegyen az ügyben.

Ronaldo még szabadságát tölti, a Konfödkupa miatt extra vakációt kapott a Realtól, ami már Amerikában edzőtáborozik.

Rovatok