Index Vakbarát Hírportál

Husztit megműtötték, vége az idényének

2017. augusztus 2., szerda 12:35

A kínai élvonalbeli futballbajnokságban szereplő Csangcsun Jataj 34 éves magyar játékosának, Huszti Szabolcs idénye véget ért.

Németországban keresztszalag-szakadással műtötték meg, felépülése néhány hónapot vesz igénybe, és mivel a kínai bajnokság novemberben véget ér, így idén már nem léphet pályára.

Huszti idén februárban, egymillió euróért szerződött a kínai csapathoz, és a Super League-ben jól ment neki: 16 meccsen lépett pályára, 4 gólt rúgott és 5 gólpasszt adott. A Jataj pedig 10. helyen áll a bajnokságban.

Huszti az előző, 18. fordulóban, a Sandong Luneng ellen 3-2-re elveszített meccsen sérült meg, érdekesség, hogy nem cserélték akkor le. Az, hogy nagyobb a baj, csak a meccs után derült ki.

Rovatok