Index Vakbarát Hírportál

Tizenegyesekkel győzte le Nikolicsékat a Real

2017. augusztus 3., csütörtök 09:05 | aznap frissítve

A Real Madrid 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel győzte le az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) válogatottját, amelyben a magyar válogatott Nikolics Nemanja is pályára lépett – írja az MTI.

A Chicagóban rendezett szerdai gálameccsre még úgy is több, mint 60 ezer ember volt kíváncsi, hogy a BL-címvédő Realból hiányzott Cristiano Ronaldo. A spanyol csapat az 59. percben került előnybe Borja Mayoral góljával, a házigazdák azonban a 87. percben egyenlíteni tudtak Dom Dwyer góljával, így tizenegyesekkel kellett eldönteni a mérkőzést.

Az MLS Kakát, David Villát és Bastian Schweinsteigert is felvonultató álomcsapatából Dwyer és Giovani dos Santos is hibáztak, a madridiak közül azonban mindenki betalált, így a párbajból ők kerültek ki győztesen.

Számomra a legnagyobb öröm, hogy a szurkolók beválasztottak ebbe a csapatba az első MLS-idényemben. És hogy éppen Chicagóban, a legjobb csapat ellen, kívánni sem tudtam volna jobbat.

– mondta a Chicago Fire együttesében szereplő magyar válogatott csatár, Nikolics Nemanja aki a szünet után lépett pályára és végig is játszotta a második félidőt. Az MLS góllövő listájának éllovasa kétszer jutott komoly helyzetig, de nem tudott betalálni. 

Rovatok