Index Vakbarát Hírportál

Nagy Dominik nagy gólt vágott a Legiában

2017. augusztus 11., péntek 21:33

Az ötödik fordulóig kellett várni a lengyel bajnokságban arra, hogy Nagy Dominik meglője első gólját a Legia Warszawában – a januárban Lengyelországba igazolt korábbi Fradi-játékos az előző idényben 15 meccsen négy gólig jutott.

Nagy az ötödik forduló nyitómeccsén, a Piast Gliwice ellen talált be egy szöglet után a 17. percben: az egyik vendég-játékos fejéről kicsorgó labdát térddel pörgette fel maga elé, majd ballal bombázott a kapu közepébe, Jakub Szmatulának esélye sem volt a sok test között, hogy lássa, hova is érkezik a labda.

A Legia az első négy fordulóban egy meccset nyert, egy döntetlenjük is volt, de kétszer kikaptak, A Gliwice ellen viszont nagyot javultak – a második félidőben két perc alatt két gólt vágtak, így végül 3-1-re nyertek.

Rovatok