Index Vakbarát Hírportál

A legszívtelenebb bíró, aki ezért kiállította Kakát

2017. augusztus 13., vasárnap 09:54

Az amerikai futballbajnokságban a New York Red Bull 3-1-re legyőzte az Orlando City-t. A meccs gyakorlatilag már eldőlt, amikor a ráadásban egy becsúszás után kijött a feszültség a játékosok között, amiért Jorge Gonzalez játékvezető két sárga lapot adott a kakaskodó, lökdösődő futballistáknak.

Aztán következett a legbizarrabb jelenet: egy pirosat is felmutatott a vitában amúgy részt sem vevő brazil Kakának, írja az ESPN.

Érthetetlennek tűnik az eset, hiszen a brazil aranylabdás az egyik legszelídebb játékos, és az is kiderült a visszajátszásból, hogy csitítani ment oda a játékosokat. Az ellenfél játékosának Aurelien Collinnek hátulról fogta be a száját, amit a visszaforduló focista is mosolygással vett.

A bírók azonban visszanézték videón a jelenetet, és ezután hozták meg a szigorú döntést.

A játékosok azonnal reklamálni kezdtek, tanúnak odahívták az ellenfélből Collint, ő pedig jelezte, nem történt semmi komoly, de a bíró hajthatatlan volt, és leküldte a pályáról Kakát. Később az is kiderült, hogy Collin és Kaká régről ismerik egymást, egy csapatban is fociztak, baráti köztük a viszony, de ez sem számított, és hozzátesszük, a játékvezető amúgy korrekt ítéletet hozott mindezek ellenére.

Az éjszaka 1-0-ás előnyből kapott ki Nikolics Nemanja csapata, a Chicago Fire, a Columbus Crewtól kaptak ki idegenben (3-1), Nikolics már öt meccs óta nem talált be a hálóba. Sallói Dánielék is vereséget szenvedtek, a Seattle Sounders 1-0-ra verte a Sporting Kansas City-t. Az Amerikába szerződő játékosok közül sem Németh Krisztián, sem Stieber Zoltán nem lépett pályára.

Rovatok