Index Vakbarát Hírportál

Gyengül is a PSG, a Juventus most viszi el az egyik legfontosabb játékosukat

2017. augusztus 16., szerda 17:37

A Juventus középpályájáról tavaly nyár óta hiányzik egy fizikálisan erős, dinamikus játékos, amilyen a korábban távozó Vidal vagy részben Pogba is volt. A torinóiak már az előző nyáron is Blaise Matuidivel szerették volna kitölteni ezt az űrt, ám akkor végül nem sikerült leigazolniuk a szerződésének végéhez közelítő játékost.

Idén viszont meglett a Juventus kitartásának eredménye, a  párizsiak ugyanis hosszas tárgyalásokat követően elengedték a 30 éves játékost, aki szerdán már meg is érkezett Torinóba, ahol még a nap folyamán átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

Matuidi árát a hírek 15 és 20 millió euró közé teszik, az 58-szoros válogatott 3 évre írt alá, 4,5 millió eurós fizetésért.

Bár a PSG mindent elhomályosító pénzszórásba fogott a nyáron, az emberben ott motoszkál az érzés, hogy Matuidi elengedéséből még gondjaik lehetnek, mivel a középpályán inkább a támadószekciójuk erős – egyébként őrületesen –, védekező középpályás terén viszont nem állnak túl fényesen, legalábbis amíg holnapután nem vesznek három játékost a posztra, á 100 millióért.

Rovatok