Index Vakbarát Hírportál

Vieira: A mai Arsenal ügyesebb a miénknél

2017. augusztus 29., kedd 11:26 | aznap frissítve

Vasárnap az Anfielden 4-0–ra intézte el a Liverpool az Arsenalt, a vereség után pedig többek között Patrick Vieira, a klub korábbi középpályása és csapatkapitánya is megszólalt, aki szerint a mai generációban jobb játékosok vannak mint az övékében voltak, de a csapatban nem találják az egyensúlyt a technikásság és a fizikalitás között – írja a Goal.com.

Sokan azonnal az éppen nemrég hosszabbító Arséne Wenger fejét követelték a vereség után, Vieira azonban nem állt bele ebbe a vitába, ő máshonnan közelítette meg a dolgot. Úgy fogalmazott, felesleges lenne az ő generációjukhoz hasonlítani a jelenlegi keretet, hiszen egy másik korszakban vagyunk és a játékosok tulajdonságai is egészen mások lettek.

A mi generációnk fizikailag erősebb volt, a mostaniak viszont kétségtelenül jobb, technikásabb játékosok. A kettő közti egyensúlyt kéne megtalálnia az Arsenalnak.

– vélekedett a jelenleg a New York City FC vezetőedzőjeként tevékenykedő klublegenda. Szerinte a csapatnak elég jó játékosai vannak ahhoz, hogy kilábaljon a szakadékból, emellett pedig nyilván ők is meccseket akarnak nyerni.

Mint mondta, szereti nézni a mai Arsenal meccseit, remekül futballoznak, de ez nem elég ahhoz, hogy nyerjenek. Visszautalt arra, hogy az ő idejében gyakran nem játszottak jól, de valahogy akkor is sikerült kibrusztolni egy 1-0–s győzelmet. 

Az Arsenal egyelőre egy győzelemmel és két vereséggel a tabella 16. helyén áll, legközelebb szeptember 9-én hazai pályán a Bournemouth csapatával találkoznak majd.

Rovatok