Index Vakbarát Hírportál

Gáláztak a belgák és a portugálok, a franciák megalázták a hollandokat

2017. augusztus 31., csütörtök 23:24

Az A, B és H csoport tagjai mérkőztek egymással a csütörtöki világbajnoki selejtezőkön, és két meccset leszámítva mindegyiken legalább három gól született. A belgák és a portugálok gáláztak, a franciák megalázták a hollandokat, Svájc és Magyarország hozta a kötelezőt, a görögök nem bírtak az észtekkel, Ciprus pedig 0-2-ről állt fel.

Belgium–Gibraltár 9-0 

Szerencsétlen Gibraltár akkora pofonba szaladt bele, hogy rossz volt nézni. A világbajnoki címre is esélyes belgák már az első félidőben hat gólt szereztek, majd további hármat tíz emberrel. 38-szor lőttek kapura, 21-szer el is találták azt, míg a gibraltáriaknak összesen két kísérletük volt, kaput egyszer sem találva.

Ciprus–Bosznia-Hercegovina 3-2

A mindössze egymillió lakossal rendelkező Ciprus válogatottja elképesztő bravúrt mutatott be a bosnyákok ellen, ugyanis a 65. percig 0-2-es hátrányban voltak. Aztán 11 perc alatt sikerült három gólt rúgniuk, ezzel megszerezve az idei harmadik győzelmüket.

Görögország-Észtország 0-0

Az egyetlen meccs, ahol nem esett egyetlen gól. A görögök voltak fölényben, de ez nem igazán mutatkozott meg helyzetekben, gólt pedig nem sikerült szerezniük. A döntetlen miatt továbbra is csak 2 ponttal vezetnek a bosnyákok előtt, és mindössze háromra van Ciprus is, így ez még egyáltalán nem lefutott.

A H-csoportot 19 ponttal magabiztosan vezetik a belgák és gyakorlatilag borítékolhatóan megvan nekik a csoportgyőzelem. Észtországnak 5 pontja van, Gibraltárnak pedig nulla, ráadásul 3-33-as lőtt-kapott gólaránnyal büszkélkedhetnek. 

Bulgária–Svédország 3-2

Jó meccset játszott egymással a két csapat, Svédország egy kihagyott tizenegyes ellenére is képes volt felállni 2-0-ás hátrányból, azonban a második félidőben Bulgária egy kontra után megszerezte a győztes gólt. A svédek talán jobban játszottak a meccs egészét tekintve, többet tettek a győzelemért, de a fölényüket nem tudták győzelemre váltani.

Franciaország–Hollandia 4-0

Nagyon rég volt már az, hogy a holland válogatot világbajnoki ezüstérmet szerzett. Az új generáció egyelőre teljesen világtalan, a franciák gyakorlatilag örömfocit játszva alázták meg őket. Antoine Griezmann gyönyörű góllal kezdett a 14. percben, majd a hosszabbításban adott egy ingyen gólt Kylian Mbappének. Az Arsenal által hiába csábított Thomas Lemar kettőt vállalt, ráadásul a második nagyon pofásra sikerült:

A hollandoknak mindössz egy kaput találó lövésük volt, teljesen esélytelenek voltak és örülhetnek, hogy csak négyet kaptak a végén már bohóckodó Pogbáéktól.

Luxemburg–Fehéroroszország 1-0

Unalmas meccset játszott a két kvázi "kiesőjelölt" a csoportban, bár a győztes gól azért szép volt:

Az A csoportban Franciaország kezd elhúzni, jelenleg három pont előnye van a 13 ponots Svédország előtt. Bulgária 12 ponttal harmadik, Hollandia pedig 10 ponttal negyedik.

Portugália–Feröer-szigetek 5-1

Cristiano Ronaldo mesterhármast szerzett, ezzel már 14 gólos a selejtezősorozatban, három góllal vezetve Robert Lewandowski előtt. 

Svájc–Andorra 3-0

A mérkőzést kis időre félbe kellett szakítani a nagy eső miatt, de utána Svájc csak bedarálta a lelkesen játszó Andorrát. Ezzel százszázalékos a B csoportban és garantáltan nem végezhet már a másodiknál rosszabb helyen a csoportban. 

Mivel Magyarország legyőzte Lettországot, így matematikaliag van még esélyünk kijutni a világbajnokságra, bár ehhez az kellene, hogy Portugália a következő három fordulóban ne szerezzen pontot, a mieink pedig az összes hátralébő meccsüket megnyerjék.

Rovatok