Index Vakbarát Hírportál

Hollandia romokban

2017. szeptember 1., péntek 12:22

Keserűen tudósítanak a holland lapok a franciáktól vb-selejtezőn szenvedett 4-0-s vereség után. A saját hírnevüket gyalázták meg ezen a meccsen a hollandok, vélik az újságok. A de Volkskrant szerint hiába öltözött a csapat élénk narancssárgába, olyan sápadt volt, mint egy kifakult függöny. A 4-0 még így is hízelgő, hiszen a franciák olyan fölényben voltak, hogy akár 10-1-re is nyerhettek volna.

Sokan azt gondolták, hogy a márciusi, Bulgária elleni 0-2 volt a mélypont, de ezt is sikerült alulmúlni Dick Advocaat csapatának. Az idős holland mester a márciusi csalódások után vette át az irányítást Danny Blindtől (akit egy meccsre közben egy beugró, Fred Grim helyettesített).

A holland tudósítók kiemelik, szerencsésnek mondhatják magukat, mert láthatták a franciákat játszani, akik futballoztak.

Mintha egy másik bolygóról jöttek volna, döbbenetes volt a különbség, nem egy-, hanem ötosztálynyi.

Tény, a franciák zseniálisak voltak. A 14. percben Griezmann szerzett vezetést, Olivier Giroud-val passzolták ki ketten a teljes holland védelmet, majd az Atlético-csatár Cilessen lábai között gurított a kapuba.

Az utolsó negyedórában aztán tényleg gáláztak a franciak. Az Arsenalnak nemet mondó Thomas Lemar két gólt szerzett. Mind a kettő pazar volt. Előbb kapásból bombázott a bal felsőbe védhetetlenül, majd Griezmann passzát lőtte az üres kapuba.

Főleg a harmadik gól jellemezte jól az egész meccset: egyszerre három francia ment teljesen üresen a kapusra, más hollandnak se híre, se hamva nem volt. A végén a már PSG-s, 180 milliós srác, Kylian Mbappé állította be a végeredményt.

De ahogy a hosszabb összefoglalóból is jól kitűnik, a franciák nem egyszer csináltak bohócot a holland védelemből.

Kritizálták a lapok Advocaatot amiatt is, hogy nem egy megerősített középpályával, hanem 4-3-3-as hadrendben próbált nekiszaladni a franciáknak. Az se biztos, hogy jó döntés volt, hogy az ajaxos Joel Veltman helyett a védelemben a 19 éves Timothy Fosu-Mensah élete első válogatott meccsét éppen a franciák ellen játszotta.

Érthetetlen az is, hogy olyan tapasztalt futballista, mint Kevin Strootman hogyan kaphat egy ilyen fontos meccsen öt perc alatt két sárga lapot. Mivel a második a 61. percben jött, óriási büntetés volt a csapatnak. 

Történelmi is volt a vereség, Hollandia 1961 óta nem kapott ki 4-0-ra.

A vicces az egészben, hogy a hollandoknak még így is maradt esélyük a második helyre, mert a bolgárok megtették azt a szívességet, hogy 3-2-re legyőzték a svédeket. Ezzel teljesen nyílt a csoportban a helyzet, de az esélyek érvényesítéséhez a hollandoknak előbb vasárnap verni kell Bulgáriát, majd az utolsó két meccsen nem hibázhatnak a fehéroroszok otthonában, majd a legvégén a svédek ellen otthon.

                             
1 Franciaország 7 5 1 1 15 5 +10 16
2 Svédország 7 4 1 2 14 7 +7 13
3 Bulgária 7 4 0 3 12 14 -2 12
4 Hollandia 7 3 1 3 13 10 +3 10
5 Fehéroroszország 7 1 2 4 4 12 -8 5
6 Luxemburg 7 1 1 5 7 17 -10 4

Rovatok