Index Vakbarát Hírportál

Barca: A Pool 200 millióról indította volna a licitet Coutinhóért

2017. szeptember 2., szombat 15:11

Bizalmatlansági indítvánnyal éltek a Barcelonánál a 2017-es nyári átigazolási időszak után, legalább ilyen eljárást indított a klub egyik tagja, Agustí Benedito, ezért a klub két igazgatója, Albert Soler és Robert Fernández szombaton rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, hogy a nyári átigazolások ügyében megosszanak néhány információt.

Bár lényegében mindenkit az érdekelt, hogy miért nem vették meg végül a Liverpooltól Philippe Coutinhót, Soler azzal kezdte, hogy elmondta, a Kínából megvásárolt Paulinhót valójában nem is 40 millió euróért, hanem 40 millió euróért és további záradékokért vették meg, tehát a brazil középpályás még drágább lehet.

Coutinho kapcsán elmondták, hogy

a Liverpool 200 millió eurót (183 millió font) kért a játékosért, ennyit pedig nem adhattak ki érte, hiszen egy ekkora vásárlással veszélybe sodorták volna a klub jövőjét.

Azt ugyanakkor elismerték, hogy a Neymarért kapott 222 millió euró alaposan felverte az árakat, minden csapat, akinél érdeklődtek, a piacinál sokkal magasabb árat kért a játékosért.

Csakhogy a spanyol focival foglalkozó szakíró, Guillem Balague azt írta twitteren, hogy a Barcelona áldozatként próbálta beállítani magát a szombati sajtótájékoztatón, és eléggé óvatosan kell bánni azzal az információval, miszerint egyszer

a Liverpool este 10-kor odatelefonált nekik, hogy 200 millió euróról indul a licit a brazilért.

A Barcelona állítása szerint ez a konkrét összeg elhangzott egy telefonhívás során, amikorra ők már eldöntötték, hogy nem veszik meg a középpályást, de sem azt nem közölték, hogy kivel beszéltek, sem azt, hogy pontosan mikor. Sőt, Balague állítása szerint a Liverpool augusztus közepén lezárta az ügyet, se ilyen hívást nem indítottak, se semmilyet nem kaptak, mert nem tudtak megegyezni a Barcelonával még a nagyságrendről sem.

Balague azzal zárta a twíteket, amivel mi is zárnánk: mindenki annak hisz ebben az ügyben, akinek szeretne, az egyetlen biztos, hogy Philippe Coutinho a 2017-18-as idényt a Liverpoolnál tölti.

Rovatok