Index Vakbarát Hírportál

Kétszer kezezett az ötösön, Kassai továbbengedte

2017. szeptember 6., szerda 09:56

Kassai Viktorról nem nagyon hallottunk a felejthetetlen Real-Bayern óta, de kedden újra nívós meccset, a török-horvát vb-selejtezőt vezette.

A törökök 1-0-ra győztek Cenk Tosun 75. percben szerzett góljával, de könnyen lehet, hogy nem ennyi a végeredmény, ha a magyar bíró a 10. percben a szabályok szerint fúj.

Balról, Modrictól jött a horvát beadás, ami megcsúsztatva tökéletes volt az előrehúzódó középhátvédnek, Vidának, aki bólintott is, csakhogy a levegőbe fejelt, ugyanis a labda valahogy mégsem jutott el hozzá: a visszafutó török középcsatár, Burak Yilmaz, amikor előtte már elment a labda, alkarját feje mellé emelve kézzel megállította azt. Innen visszapattant a fejére, majd újra a karjára - már véletlenül - , aztán a kapufára. A kipattanót felszedte a kapus.

A magyar partjelző oldalán történt az eset, neki látnia kellett, Kassainak is feltűnhetett volna - talán fel is tűnt - , de nem ítélt semmit.

Óriási büntetőt nem adott meg a horvátoknak,

és azt már nem is említenénk, hogy a szándékos kezezés gólhelyzetben még kiállítás is lehet.

A horvát újságok szét is szedik Kassait, pár megjegyzés a sajtóból:

A törökök a meccs előtt 5 ponttal le voltak maradva a horvátoktól, most már csak kettővel vannak. A horvátoknak és az izlandiaknak 16-16, a törököknek 14 pontjuk van két meccsel a vége előtt, ahogy az ukránoknak is. A csoportelső kijut a vébére, a második pótselejtezőt játszhat.

(A horvát fordításban a Csakfoci.hu segített nekünk.)

Rovatok