Index Vakbarát Hírportál

A Premier League logikus döntéssel rövidíti az átigazolási időszakot

2017. szeptember 8., péntek 08:23

Akár húsz nappal is rövidebb lehet az átigazolási időszak az angol Premier League-ben szereplő csapatok számára, döntöttek a klubvezetőt a csütörtöki részvényesi ülésen, írja az MTI. 

Az átigazolási időszak eddig - igazodva a legtöbb európai bajnoksághoz - augusztus 31-én zárult. Azonban Premier League ennél jóval korábban, már augusztus 11-én elrajtolt, azaz idén húsz nappal az átigazolási időszak zárását megelőzően. Ez olyan furcsaságokhoz vezetett, hogy például Alex Oxlade-Chamberlain az Arsenalban játszott a Liverpool ellen, majd négy nappal később a londoniakat 4-0-ra legyőző csapathoz szerződött. 

Emiatt a jövőben a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása az angol elsőosztályú csapatoknak. Az új szabály csak a játékosok vételét korlátozza, az eladásukat nem, illetve az angol másod-, harmad- és negyedosztályra a mostani változás nem vonatkozik. Habár az érintett klubok szeptember 21-i ülésén szintén napirendre kerül majd a téma.

Az átigazolási időszak mostaninál korábbi zárását, a bajnoki nyitányokhoz való igazítását több európai klub, valamint a kontinens sportági szövetségének (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin is támogatja.

Rovatok