Index Vakbarát Hírportál

Ez a mozdulat okozta a lecsuknának, nem eltiltanának gondolatot

2017. szeptember 11., hétfő 12:00

Szokatlanul kemény mondattal értékelt a Diósgyőr vezetőedzője, Bódog Tamás csapata 3-1-es debreceni veresége után.

Ha most azt mondanám, amit gondolok, akkor lecsuknának, nem eltiltanának.”

Az M4 gólösszefoglalójában az is kiderült, miért fogalmazott ilyen drasztikusan a korábban Németországban és Dániában dolgozó szakvezető.

Varga Kevin ugyanis nyújtott lábbal csúszott be, és borította fel Lipták Zoltánt, aki így nem tudott visszazárni a helyére, középhátvédnek. A támadás végül góllal zárult. Lipták és társai is szóvá tették az esetet a játékvezetőnél.

Varga egyébként a mezőny egyik legjobb embere volt, az első debreceni gólt is ő lőtte. Ezért a megmozdulásáért azonban ki is állíthatták volna.

Berke Balázs játékvezető azonban nem így gondolta, még csak nem is büntette.

Rovatok