Index Vakbarát Hírportál

Kapásbombával égett a Barca Getafében, de fordított

2017. szeptember 16., szombat 17:08

Birtokolta a labdát, de nem játszott jól a Barcelona a Getafe elleni idegenbeli meccs első félidejében. Messi eltűnt a 12 emberrel védekező ellenfél között, a hazaiak veszélyesebbek voltak a kontrából.

Piqué majdnem rúgott is újra egy öngólt, majd a 39. percben a japán Gaku Shibaszaki óriási kapáslövésével előnybe került a Getafe. Ez volt az első gól, amit a Barca a bajnoki, illetve a BL-szezont számítva kapott, az ötödik meccsen az első.

A szünet előtt Messinek volt még egy nagy szabadrúgása, de a Getafe-kapus szépen kiszedte a jobb felsőből. Félidőben 1-0-ra ment a Getafe.

És állt be a Barcába Iniesta helyére Denis Suarez. A Barcelona játéka jobb is lett tőle, nem túl számottevően, de a 63. percben ő egyenlített.

Sergi Roberto szépen megnézte a passzt, Denis a tizenhatos közepén átvette, majd védhetetlenül becsavarta a jobb felsőbe. (1-1)

A nyáron kétkedve fogadott, a kínai ligából 40 millió euróért igazolt Paulinhót a hajrára hozta be Ernesto Valverde edző, és amikor már úgy tűnt, a Barcának csak az iksz jön össze ma, gólt rúgott a brazil.

A csendes meccset játszó Messi nagy passzt adott neki, kilépett, a védő leütközni sem tudta, lepattant róla, aztán az ötös jobb sarkáról berúgta a hosszú kapufa mellé. Kijött, hogy brazil, nem sokan rúgták volna onnan be. (1-2)

A Barca négy győzelemmel, 11-1-es gólkülönbséggel vezeti a ligát.

Rovatok