Index Vakbarát Hírportál

Félmillió forintot szedett be bírózásért az MLSZ

2017. szeptember 19., kedd 19:08

Három mérkőzésre tiltotta el a fehérvári Danko Lazovicot a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

A Videoton játékosa szombaton a Vasas elleni bajnoki (1-3) 94. percében könyöklés miatt kapott piros lapot. Az Mlsz.hu híre szerint Lazovic a Budapest Honvéd, a Diósgyőr és a Balmazújváros ellen sem léphet pályára.

A 9. fordulóban szintén kiállított Loic Nego (Videoton FC) és Botka Endre (Ferencvárosi TC) a soron következő bajnokit hagyja ki.

Bódog Tamás, a Diósgyőr vezetőedzője 200 ezer forint pénzbüntetést kapott, mert az indoklás szerint a meccs vége után félrelökte az ellenfél egyik játékosát, majd sportszerűtlenül tiltakozott a bírónál, úgynevezett negatív kijelentést tett. 

Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója 100 ezer, Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója pedig 200 ezer forint pénzbüntetést kapott. Ők is beszóltak a bírónak. Lásd még sporszerűtlen tiltakozás, illetve a „játékvezető személyére tett sértő kifejezés."

Rovatok