Index Vakbarát Hírportál

Merkeltől kér segítséget az UEFA-elnök

2017. szeptember 20., szerda 17:07

Az európai törvényhozás segítségét kérte a versenyegyenlőség biztosításához Aleksander Ceferin elnök az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdai rendkívüli kongresszusán.

A szlovén sportvezető a genfi eseményen többek között Angela Merkel német kancellárt is idézte, aki erősen kritizálta a sportvilág gazdasági helyzetét azok után, hogy tehetős klubok idén nyáron rekordösszegekért - 100-200 millió eurókért - igazoltak futballistákat.

"Nem is tudnánk jobban egyetérteni, de nem mondhatnám, hogy eddig túl sok segítséget kaptunk volna, hogy rendezzük a helyzetet" - szólt Merkelt idézve az európai politikusokhoz Ceferin. Kifejtette, az UEFA elkötelezett a helyzet megoldására, csak a zöld lámpára vár a törvényhozóktól.

Vagyis az UEFA látja, hogy baj van, tenne is ellene, de a szabad versenyt kellene korlátoznia egy új szabály bevezetésével ahhoz, hogy visszafogja az átigazolási díjakat.

Ezt az EU beleegyezése nélkül nem teheti meg.

Ceferin szerint a versenyegyenlőség elsődleges az UEFA-nál, márpedig jelenleg a Bajnokok Ligája olyan irányba halad, hogy négy-öt nemzeti bajnokság csapatai osztoznak a pénzdíj jelentős részén.

A reformelképzelések között

szerepel.

"Biztos vagyok benne, hogy a dolgok hamarosan jó irányba változnak" - mondta Ceferin, akivel egyetértett a szintén felszólaló Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke is. (MTI/Index)

Rovatok