Index Vakbarát Hírportál

Az ilyen szabadrúgásvariációkat szokták nagyon elrontani, de most bejött

2017. szeptember 24., vasárnap 20:37

Az angol másodosztályú bajnokság (Championship) kilencedik fordulója egy igazi derbit tartogatott a klasszikus angol labdarúgás híveinek, és egy olyan gólt, amivel még sokáig fogják cukkolni a Sheffield Wednesday kapusát.

A forduló vasárnapi meccsén a két sheffieldi csapat, a Wednesday és a United találkozott. A győzelem – a derbi szokásos tétjén túl – mindkét együttes számára létfontosságú lett volna, a Sheffield United ugyanis ott loholt az éllovasok sarkában, míg a Wednesday alig pár ponttal volt lemaradva a még rájátszást érő helyektől. Egy esetleges vereség mindkét csapat számára a feljutási esélyek alapos megtépázását jelentette volna.

Ennek jegyében a meccs nem kis csatát hozott, a vendég United hiába ment el két góllal, a hazaiak egyenlítettek, hogy aztán ismét két gólt szerezzenek a vendégek, ám ezúttal már válasz nélkül. Azaz potyogtak a gólok rendesen, ám az elsőnek egy sem ért a nyomába.

Ez John Fleck szabadrúgásából született, és nemcsak azért volt igen különleges, mert szépen kilőtték az alsó sarkot, hanem főként a megelőző koreográfia miatt. Tipikusan az a variálgatás volt, ami az edzőpályán baromi jól néz ki, éles helyzetben viszont bohózatba illő jelenet kerekedik belőle. Ezúttal azonban nem ez történt.

A trükkösen legurított labdával sikerült aljasul becsapni a kapust, aki teljesen rossz irányba indulva felkínálta a jobb alsót Flecknek, ő pedig nem hibázott.

A győzelemmel az United az előtte hármas holtversenyben álló csapatoktól – Leeds, Wolverhampton, Cardiff – alig két pontra lemaradva áll a negyedik helyen, míg a Wednesday a tizedik helyre csúszott vissza.

Nyitókép: John Fleck ünnepel (Alex Livesey-Danehouse/Getty Images Hungary)

Rovatok