Index Vakbarát Hírportál

Visszahívta visszavonult kapusát a Bayern

2017. szeptember 25., hétfő 19:25

Egy hete ismét eltört Manuel Neuer, a Bayern München kapusának a lába: a futballistát már meg is műtötték, és ebben az évben biztosan nem lép pályára. A hétvégi, Wolfsburg elleni meccsen Sven Ulreich védett, a kispadon pedig a 17 éves Christian Früchtl ült. Így aztán a szakvezetés gyorsan lépett és visszahívta a nyáron visszavonult, 36 évres Tom Starkét, akit azonnal be is neveztek a Bajnokok Ligájába.

Starke nem esett ki, hiszen visszavonulás után is edzésben maradt, sőt ott volt a csapata ázsiai túráján. Az UEFA szabályai szerint a BL csoportkörében lehetőség van egy kapus pótnevezésére és ezzel élt is a Bayern. A Bayern szerdán a Paris SG-nel játszik majd idegenben.

Starke 2012-ben került a Bayernhez, öt bajnoki címet, három Német Kupát, egy-egy európai Szuperkupát és FIFA klub-vb-t nyert úgy, hogy mindössze 10 mérkőzésen védett. Ebben a szezonban 3 bajnokin és 3 kupameccsen kapott lehetőséget.

Starke rutinos kapus, de öt év alatt a 10 meccs az elég vékonynak tűnik. Ráadásul a Bayern a hétvégén úgy bukott pontokat a Wolfsburg ellen, hogy Ulriech az év potyagólját kapta, egy 25 méteres szabadrúgást valamiért egy kézzel akart védeni, nem sikerült neki, a labda mellé bokszolt. A szurkolók egyből elkezdtek imádkozni Neuer mielőbbi visszatéréséért.

Rovatok