Index Vakbarát Hírportál

Gólt lőtt a Real, Ronaldo hátat fordított ünneplő társainak

2017. október 3., kedd 15:02

Nincs még gólja az idei bajnokságban Cristiano Ronaldónak, ami az ötmeccses - négy bajnoki - szezon eleji eltiltása miatt annyira nem meglepő, de mivel vasárnap már a harmadik bajnokiján is pályára lépett, egy kicsit mégis az.

Az Espanyol ellen Iscónak adott egy gólpasszt még az első félidőben, akkor sem csattant ki az örömtől, a védelemből előrefutó Sergio Ramos gesztusai lényegesen őszintébbek voltak, de azért csak lepacsizott a portugál a gólszerzővel.

A második gól előtt ő vitte fel a labdát, de miután kitette a szélre, nem adták vissza neki, Isco kapta, és ezt a helyzetet is megoldotta.

Érdemes nézni a gól után, Ronaldo pontosan az ellentétes irányba néz és indul el, mint amerre Isco, aki a szögletzászlóhoz ment ünnepelni.

Az is látszik a felvételen, hogy a védelemből ismét előre futó Ramos mosolyogva öleli át megint, míg Ronaldót nem örökítette meg a kamera, hogy kifutna, pacsizna, vagy bárhogy gratulálna a találat utáni 25 másodpercben.

A portugálok a jövő kedden Svájccal játszanak világbajnoki selejtezőt - ha nyernek egyenes ágon jutnak ki a vb-re -, kíváncsian várjuk, vajon a Luz Stadionban, ha valamelyik csapattársa gólt lő, ugyanígy viselkedik-e. 

Rovatok