Index Vakbarát Hírportál

10 emberrel is négyet lőtt a Juve

2017. október 22., vasárnap 20:30

Viharos meccse volt a Juventusnak Udinében, hátrányba kerültek, de a 20. perc után már vezettek 2-1-re egy öngóllal és Khedira találatával.

Ekkor viszont jött Mario Mandzukics, és a 26. percben megkapta az első sárgáját és a másodikat is, a Juve emberhátrányba került.

Az Udinese ki is egyenlített a szünet után, de jött Rugani, még kétszer Khedira és a végén Pjanic, és a tízemberes csapat kiütötte a teljes létszámút.

A Juve ezzel javított a bajnokságban, még mindig harmadik, de már csak 3 ponttal van a vezető Napoli és eggyel a második Inter mögött.

Rovatok