Index Vakbarát Hírportál

A Bundesligába vinnék a Fradi edzőjét

2017. október 31., kedd 09:43

Egyre többször kerül szóba Thomas Doll, a Ferencváros edzője a Bundesligában most éppen pocsékul szereplő Hamburgnál. A csapat jelenleg csak a 16., azaz osztályozós helyen áll, és egyre többet kerül szóba az edzőváltás.

Jens Todt sportigazgató arról beszélt a Bild című napilapnak, hogy pillanatnyilag a válságot Markus Gisdol vezetőedzővel akarják megoldani. A csapatnak most össze kell fogni, hosszú még a szezon, van idő kijavítani a hibákat.

Arra a kérdésre, hogy ha mégsem sikerülne, ki lehet a megoldás, Todt elsőként Thomas Doll nevét említette. A Fradi szakvezetője 2004 és 2007 között már irányított a Hamburgot, bajnoki bronzig és a Bajnokok Ligájáig jutott el.

Doll mellett két olyan szakember neve is elhangzott, akiknek nincs jelenleg klubjuk, Bernd Hollerbach és Markus Weinzierl, valamint lehetséges megoldásként még az U21-es csapat vezetője, Christian Titz is.

Doll 2013 óta vezeti a Ferencvárost, korábbi szerződése 2017-ig volt érvényben, tavaly 2019-ig meghosszabbítottak.

Rovatok