Index Vakbarát Hírportál

Luxemburg tartalékos, kísérleti csapattal állt ki

2017. november 10., péntek 13:14

Ahogy a magyar válogatott, úgy Luxemburg sem a legjobb csapatával állt fel a csütörtöki luxemburgi-magyar 2-1-en, mert a selejtezőkhöz képest nem hívtak meg a keretbe 5-6 remek, főleg fiatal játékost.

Egy ilyen novemberi meccset fel lehet használni a csapatépítésre, és ők ezt meg is tették, míg nálunk egy olyan 4-3-3-as hadrend volt az újdonság, ami nem ízlett a társaságnak. Lovrencsics Gergő pedig két fegyelmezetlenség miatt pirosat kapott az 53. percben, miközben az öldöklő iramra nem panaszkodhatott.

Na, de kik is a hiányzók?

Nem játszanak kifejezetten nagy csapatokban - de mintha lenne jövőképük. Mindannyian voltak már válogatottak, és mint Luc Holtz kapitány kiemelte, vélhetően lesznek is még.

A luxemburgi bajnokot vagy klubcsapatokat jobb lesz elkerülni a nyáron, mert még véletlenül ott is történelmet írnak a nemzetközi kupában is.

Rovatok