Index Vakbarát Hírportál

A Bayern sztárja egy zsák pénzt bukhat

2017. december 12., kedd 09:11

Kedden délelőtt áll bíróság elé Franck Ribéry, a Bayern München futballistája, aki volt ügynökével, Bruno Heiderscheiddel keveredett anyagi vitába. A volt ügynök szerint egy korábbi átigazolás után járó jutalékát a mai napig nem fizette neki a francia, aki persze ezt tagadja.

A vita arról szól, hogy 2005-ben az ügynök segítette Ribéryt a török Galatasaraytól a francia Olympique Marseille-hez szerződni. Akkor szóban, később írásban is megegyeztek, hogy a 3,45 millió eurót a futballista kifizeti az ügynökének, de erre azóta sem került sor. Ribéry tagadja, hogy létezett bármi ilyesféle megállapodás.

Ribéry három és fél évre írt alá akkor a Galatasarayhoz, de végül fél év után állítása szerint ingyen távozott azért, mert szerinte a török klub nem tartotta be a szerződésben foglaltakat. Tartoztak neki neki négyhavi bérrel is, így a játékos a FIFA-hoz fordult, amely a futballistának adott igazat.

A Galatasaray a CAS-nál keresett jogorvoslatot, de az is a FIFA-nak adott igazat. Ekkor jött a képbe Heiderscheid, aki panaszt nyújtott be a játékos és a Marseille ellen az átigazolás során történt szabálytalanságok miatt.

Akkor a francia rendőrség és az ügyészség is vizsgálatot indított, dokumentumokat foglalt le, hogy volt-e pénzmozgás a Galatasaray és a Marseille között.

2007-ben aztán Ribéry 25 millió euróért lett a Bayern játékosa, de akkor már nem Heiderscheid volt az ügynöke, mert a marseille-i eset után kirúgta az ügynökét.

Rovatok