Index Vakbarát Hírportál

Megalázó, ha kimarad a panenkás büntető. És ez?

2017. december 17., vasárnap 16:57

Az AS Roma a hosszabbításban hozta a Cagliari elleni bajnokit 1-0-ra. Szerencséjük volt, mert egy beívelés után Cragno kapus ugyan elütötte a labdát, nem jó helyre, társa testéről Fazio elé került, aki az üres kapuba passzolta.

Cragno kapus az 53. percben büntetőt hárított, ebben a szezonban már a másodikat, de nem járt ezért a bravúrért pont.

Pedig Perotti szokásos nekisétálós, kissé idegesítő mozgását végig kontrollálta, nem vetődött el csak az utolsó pillanatban, az argentin pedig most nem helyezte olyan jól a labdát, mint máskor.

A 29 éves argentin csatár a Plzen ellen, a tavalyi EL-sorozatban mutatta meg először ezt a fajta ítéletvégrehajtást, ami most már egyértelműen az ő szabadalma.

A Cagliari ellen flegma volt egy kicsit a mozgása, nem is erős a labdája, és nehéz ilyenkor nem arra gondolni, egy fegyelmezett, hagyományos nekifutás talán többet ér, mint a trükközés.

Az olasz bajnokság 17. fordulójának eredményei:

Rovatok