Index Vakbarát Hírportál

A kormány hibája, ha kizárják a spanyol válogatottat a vébéről

2017. december 19., kedd 09:23

Angel Maria Villar hétfői sajtótájékoztatóján a spanyol válogatott oroszországi világbajnokságról való kizárásával fenyegetett, illetve elutasította azt a feltételezést, hogy ő maga állna a FIFA spanyoloknak küldött figyelmeztetése mögött.

Villar a spanyol futballszövetség elnöke, egyben az európai futball egyik legerősebb embere volt, míg 2017 júliusában le nem tartóztatták korrupciós vádak miatt. A felcsúti stadionavató korábbi díszvendégét az ügyből kifolyólag a szövetség elnöki tisztségétől is eltiltották, helyette átemenetileg Juan Luis Larrea, a szövetség kincstárnoka tölti be a pozíciót az elnökválasztásig.

Az El Pais pénteki híre szerint az elnökválasztás kapcsán a spanyol kormány konfliktusba került a FIFA-val. A nemzetközi szövetség ugyanis úgy értesült, hogy egy kormányszerven keresztül megpróbálták befolyásolni a választás majdani kimenetét, és ezért írásos figyelmezetetést küldött a spanyoloknak. A futballszövetségek belügyeibe való külső beavatkozás a FIFA szabályai szerint akár az adott ország FIFA-tagságának felfüggesztését is maga után vonhatja, ami a FIFA-rendezvényeken, így a világbajnokságon való részvételt is lehetetlenné teszi.

Az augusztus 1. óta óvadék ellenében szabadlábon lévő Villar szerint

a kialakult helyzetért, hogy a válogatott lemaradhat a világbajnokságról, csakis a jelenlegi kormány a felelős.

A bukott sportvezető még az olaszbombát is bevetette a helyzet dramatizálására:

"Senki sem szeretné, a legkevésbé én, hogy ez történjen, de vannak nemzetek, akik nem jutottak ki a vébére, például az olaszok, akik ugrásra készen várják a lehetőséget, hogy helyhez jussanak."

A spanyol bajnokság elnöke, Javier Tebas ugyanakkor cáfolta Villar szavait:

Villar a régi FIFA-t képviseli, ami 70 éve félelemkeltéssel és fenyegetéssel dolgozik. Ez most nem fog működni. A FIFA nem fogja kirúgni a spanyolokat, mert az új FIFA már nem így működik

– mondta a La Liga első embere, aki a kormányt is megvédte:

"Ki kell állni a kormány döntése mellett, mert az a törvényeken alapul."

Rovatok