Index Vakbarát Hírportál

Csak a bíró nem látta, hogy gól volt

2017. december 28., csütörtök 14:00

A skót bajnokságban szerdán játszották az edinburgh-i derbit. A Hearts és a Hibernian 0-0-val zárt, de a vendégcsapat teljesen kiakadt egy meg nem adott gól miatt.

A meccs hetedik percében Oli Shaw kapott egy labdát az ötösön, amit a felső lécre vágott. A labda a felvételek alapján be is pattant a gólvonal mögé, de a játékvezetők nem jelezték a gólt, hiába kezdett ünnepelni Shaw.

A Hibernian edzője, Neil Lennon megkérdezte Sean Carr partjelzőt és Steven McLean bírót is az esetről. A játékvezető azt mondta, rosszul helyezkedett, ezért nem látta pontosan mi történt. 

„Három ponttal kellett volna innen elmennünk. Tiszta gól volt. Mindannyian láttuk onnan is, ahol ültünk, és a partjelző, aki minden lest beintett az első félidőben, a legfontosabb helyzetet nem látt. Ez szomorú, nagyon szomorú. Steven McLean beszélt velem, mert izzottam a haragtól. Ahogy lefelé jött a labda, gól volt. Nem pattant ki egyből, hátul megpördül. Mindenki látta, hogy ez gól volt" – méltatlankodott Lennon a meccs végén.

A Hibernian 21 forduló után a negyedik a bajnokságban, öt ponttal megy az ötödik Hearts előtt.

Rovatok