Index Vakbarát Hírportál

Olyan gyorsan fut a fiam, hogy csak biciklivel tudom követni

2018. január 3., szerda 13:13

A Hertha BSC játékosai az ünnepek alatt sem pihentek sokat, ezért is vannak jó fizikai állapotban. A csapat edzője, Dárdai Pál a fián mérte le, milyen hatékony a felkészítésük.

„A srácok csak három szabadnapot kaptak, aztán dolgozniuk kellett az erőnléti edzőink által kidolgozott tervek alapján. Nem keveset. Elég sokszor láttam, hogy a fiam, Palkó milyen sokat és milyen gyorsan futott az elmúlt napokban. Tényleg csak biciklivel tudtam követni. Ez az erőnléti edzőket dicséri, nagyszerű munkát végeztek. Már most tudom, hogy soha ilyen fittek nem voltunk ebben az időszakban" – idézte Dárdait a Bild.

A Hertha január 13-án a Stuttgarttal játszik majd először a Bundesliga második körében. Dárdai szerint meghatározó meccs lesz, ha nyernek, a tabella teteje felé indulhatnak meg, ha veszítenek, az aljára. A német bajnokság elég szoros, a harmadik Dortmundot és a tizedik Herthát csak négy pont választja el egymástól, de egy vereséggel könnyen le lehet szakadni az élről.

Dárdai azt mondta, ha a második körben is szereznek 24 pontot, akkor elégedett lesz. Erre van is esély, mert a fiatal játékosai fejlődtek és már tapasztaltabbak.

Rovatok