Index Vakbarát Hírportál

Huszti Szabolcs nem azért jött haza, hogy válogatott legyen

2018. január 12., péntek 15:22

Huszti Szabolcs 12,5 év után csütörtökön visszatért az NB I.-be, két és fél évre szerződött a Videoton csapatához, a csapat pénteki sajtótájékoztatóján pedig az is kiderült, nem azért jött haza, hogy válogatott lehessen – írja az MTI.

Nem azért jöttem, hogy válogatott lehessek, az a történet számomra már befejeződött.

– mondta Huszti, hozzátéve azt is, hogy meglátása szerint nem ő jelenti a jövőt, most már jöjjenek a fiatalok és leszögezte, nem ezért igazolt haza.

Kifejtette, neki nem derogál a magyar élvonalban játszani, de akinek magyar futballistaként lehetősége van top bajnokságban, top csapatban játszani, tegye meg. Azt is kiemelte, hogy mikor korábban hazatérést tervezte, akkor sem futballozni akart hazatérni, de a Videoton olyan komolyan érdeklődött iránta, hogy végül sikerült meggyőzniük.

Reményét fejezte ki, hogy bajnok lesz a Videotonnal és a fehérvári csapattal a nemzetközi kupában is szép sikereket érhet el. Kérdésre elmondta, már együtt edz a csapattal, de sérülését követően még van lemaradása, és megjegyezte azt is, hogy szeretne pályára lépni az első tavaszi találkozón, ám nem sietteti a visszatérést, mert nem akar újra megsérülni.

Kovács Zoltán sportigazgató örömének adott hangot, hogy egy ilyen kvalitású játékost haza tudtak csábítani, mert egy ilyen fantasztikus karriert befutott labdarúgó megszerzése jó üzenet a Videotonnak és az egész magyar labdarúgásnak. Megemlítette, hogy tovább kívánják erősíteni a keretet, hogy bővüljenek az edző variációs lehetőségei, ezért hamarosan újabb bejelentéseik lesznek.

Marko Nikolic vezetőedző is megszólalt, szerinte az elmúlt két évtized egyik legjobb magyar játékosát sikerült leigazolniuk, aki sokat segíthet a célok elérésében. Elmondta, hogy miután néhány játékos a második csapattal kezdi meg a felkészülést, két-három új igazolást még a következő napokban is bejelenthetnek.

Rovatok