Meglehetősen nehéz napokat él át a Real Madrid, a spanyol bajnokságban egymás után kettőt veszítettek hazai pályán, 19 ponttal vannak lemaradva a vezető Barcelonától, a negyedik helyen.
A Spanyol Kupában lehet javítani, csütörtök este a negyeddöntő első meccsére a Leganéshez utaztak. Az első osztályú kiscsapat ellen Zinedine Zidane edző úgy ítélte meg, elég lesz a B keret is, kihagyta a kezdőből Iscót, Modricot, Casemirót és Kroost; Benzemát, Cristiano Ronaldót és Bale-t el sem vitte, ahogy a sérült Sergio Ramost sem.
Hamar látszott, hogy elég optimista volt az edző, mert a Madrid sokkal gyengébb volt, mint az utóbbi meccsein, támadásban a Leganés semmivel nem volt rosszabb.
Valójában szenvedés volt a 90 perc a Realnak, míg a Leganés nem mondott le a gólról, de leginkább a 0-0-t akarta megtartani.
Az utolsó 25 percre beállt Modric, az utolsó 15-re Isco, de a kezdő Marco Asensio volt az, aki megmentette a csapatot az iksztől. A 89. perc végén Theo Hernandez csavarta a labdát középre balról, a passz leginkább a középhátvédnek volt tökéletes, de Asensio a semmiből ott termett, megelőzte a védőt, és szenzációs bal lábával kapásból a rövid felsőbe továbbította a labdát.
Nagyon nehéz az effajta mozdulat, de a napokon belül 22 éves támadó olyan könnyedén csinálta meg, hogy még Theo asszisztja is hibátlannak tűnt.
Asensio 69 nap után szerzett gólt ismét, 8 gólnál jár a szezonban, a Real Madrid három nyeretlen mérkőzés után győzött újra. Rettentő fontos találat ez, egy kicsit magához térhet a csapat.
Ráadásul ez az egy gól szinte biztosan elég is lesz hozzá, hogy a visszavágón továbbjusson a négy közé a Real. Az előző két kupakörben a harmadosztályú Fuenlabradát, majd a másodosztályú Numanciát sem tudták megverni a visszavágón otthon, mindkét meccs 2-2 lett, ám ez az eredmény újra a Madrid továbblépését jelentené.
A Leganés bánhatja, jó lehetőséget szalasztott el, hogy idegenben meglephesse a Realt, de az elődöntőhöz győznie kéne a Bernabeu-ban, amit azért elég nehéz elképzelni.
Visszavágó jövő szerdán.