Index Vakbarát Hírportál

Az Arsenal szétverte az Evertont, két nagy PL-igazolás is meglőtte első gólját

2018. február 3., szombat 18:04

Az első Manchester United-meccsén gólpasszig jutott Alexis Sánchez az FA-kupában a Yeovil Town ellen, a másodikon – első bajnokiján – pedig már meg is lőtte első gólját a chilei. Igaz, kellett hozzá nem kevés szerencse, mert saját elrontott büntetőjéből talált be a Huddersfield Town ellen.

A United nehezen szerzett vezetést, Romelu Lukaku az 55. percben lőtte a meccs első gólját egy jó beadás után, majd szűk negyed óra múlva jött Alexis a büntetővel. Az első lövést nagyon elrontotta, Lössl kapus hárított, de a kipattanó visszakerült Alexishez, és be is vágta, beállítva a 2-0-s végeredményt.

Győzelmével a Manchester United feljött 13 pontra a Burnley ellen meglepetésre csak ikszelő Manchester City mögött a második helyen.

A szombati zárómeccsen az Arsenal villámrajtot véve verte az Evertont, húsz perc után már 3-0 volt a hazaiaknak, a vége pedig 5-1 lett. Aaron Ramsey első mesterhármasát lőtte, a friss szerzemény Pierre-Emerick Aubameyang is betalált, és a szintén télen szerzett Henrih Mhitarjan pedig három gólpasszt is adott, vagyis egyelőre úgy fest, Arséne Wenger pazar téli átigazolásokat hozott össze.

Eredmények

Rovatok