Index Vakbarát Hírportál

BL: a Real fordított, begyűrte a PSG-t, Porto-Pool 0-5

2018. február 14., szerda 23:15

Kis túlzással két hónapja csak erre a meccsre készült az európai futball, a Real Madrid-PSG a szezon rangadójának ígérkezett, legalábbis ennek harangozta be a sajtó ezt a nyolcaddöntőt.

A kezdőcsapatokban volt egy-két kisebb meglepetés. Azt már lehetett tudni, hogy a Realban az eltiltott jobbhátvéd, Carvajal helyett Nacho kezd, de Zidane kihagyta Bale-t is, Iscót tette a helyére.

A PSG-nél Unai Emery kivette a középhátvéd csapatkapitányt, Thiago Silvát, és azt a 22 éves Kimpembét rakta a helyére, akivel tavaly 4-0-ra megverték a Barcelonát. Akkor a kapitány sérült volt, most kutya baja.

A Real jól kezdett, a PSG sem kezdett rosszul, nagyjából kiegyenlített volt a játék. Neymar kétszer jól előrecselezte magát, egyszer Yuri adhatott volna gólpasszt a brazil passzából, de mély lett a beadása Cavaninak, a következő lehetőségnél Neymar elcselezte a lövőhelyzetet.

Így ziccer - szinte az ellentámadásból - Cristiano Ronaldo előtt adódott, de jobbösszekötőből fejen rúgta a kapust. Areolát kicsit ápolni is kellett, de simán folytatta.

A 33. percben a PSG megszerezte a vezetést: a jobbszélen Mbappé kis szerencsével elment, beadását Cavani elengedte Neymarnak, neki nem lett jó, de a védőről kipattant labdát a második hullámban érkező Rabiot könnyedén berúgta. 0-1.

A PSG uralta a meccset, és már azon gondolkozhattak, hogyan tovább a második félidőben, amikor Giovanni Lo Celso, a PSG argentin középpályása összehozott egy buta büntetőt: három méterre az alapvonaltól, a bal oldalon megrántotta Kroos nyakát, sima tizenegyes.

Cristiano Ronaldo a jobb alsóba vágta, kegyetlenül, 1-1 a 45. percben.

A szünet után Mbappét hozta majdnem ziccerbe Neymar egy remek keresztpasszal, a tinédzser kötényben lőtt, de Navas kapus könnyen ért le a labdára.

Innen a Real átvette az irányítást, uralta a játékot, birtokolta a labdát. Benzema előtt adódott is egy közeli lehetőség, de az ötös sarkáról csak Areoláig tudta juttatni a labdát.

Neymar közel a 70. perchez a bírót lőtte ki, de Gianluca Rocchi tudta folytatni a meccset.

Mintha ez valamilyen fordulópont lett volna, a PSG percei jöttek, beszorították a Madridot, eredménytelenül.

Cseréltek közben az edzők, Emery levitte a középcsatár Cavanit, behozta a szélsőhátvéd Meunier-t - ne kérdezzék, miért -, míg Zidane a 68.-ban hozta Bale-t, a 79.-ben Lucas Vazquezt és Asensiót. Három szélsőt.

És utóbbi cserék el is döntötték a meccset. A 83.-ban Bale indította be Asensiót szenzációs labdával, a fiatal támadó lenyargalt szinte a vonalig, középre lőtt: Marquinhos már emelte a lábát, hogy elrúgja a labdát Párizsig, de Areola kivetődött, és tökéletesen ütötte C. Ronaldo térdére a labdát - 2-1. Elkerülni sem tudta volna a portugál, hogy gólt lőjön. (101. BL-gólja volt a Real Madridban, még 100-at sem lőtt senki egy csapatban.)

Emery behozta Draxlert a kapott gól után, ám megroggyantak, és ezt Asensio kihasználta. Újra lement a balon, most visszagurított, Marcelo pedig berúgta - 3-1. Areola ebbe beleért, jobb kapus ki is védi.

Nem tudni, Asensio miért fix csere a Real Madridban, de ma újra bevált, és a kétgólos győzelem - mert hogy maradt a 3-1 -, valószínűleg a párharcot is eldöntötte, nullára verni nehéz a Madridot. Unai Emerynek a visszavágón nem kis feladat lenne bizonyítania, hogy jobb edzővé vált, mióta 6-1-re kikapott a Barcától a 4-0-ra nyert első meccs után, márciusban.

A nap másik meccsén a Porto fogadta a Liverpoolt, és ugyan az elején többet volt a portugáloknál a labda, gólokat az angolok lőttek. Manéé még elég link találat volt (0-1), a Casillast kiszorító José Sa kapus bevédte, a második viszont klasszisgól.

A kapufáról kipattanó labdával Salah dekázott egyet majd fejjel még egyet, aztán lazán bepöccintette, 0-2.

Összejött a harmadik is, Firmino lövését még védte a kapus, de pont az érkező Mané elé tenyerelte, aki köszönte, és hat méterről berúgta, 0-3.

A negyedik szépen kijátszott akció volt, Milner visszagurított, Firmino meg a kapuba, 0-4.

Mané a mesterhármasért 22-ről bevágta csak úgy passzióból, sima 5-0 a vége a Liverpoolnak. És továbbjutás, mondjuk ki, bár visszavágó itt is lesz.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első meccsek


Real Madrid (spanyol) - Paris Saint-Germain (francia) 3-1 (1-1)
gólszerzők: C. Ronaldo (45., 83. - az elsőt 11-esből), Marcelo (86.), illetve Rabiot (33.)

FC Porto (portugál)-FC Liverpool (angol) 0-5 (0-2)
g.: Mané (25., 53., 85.), Salah (29.), Firmino (69.)

A visszavágókat március 6-án rendezik.

Rovatok