Index Vakbarát Hírportál

Fejjel mentette meg a Beşiktaşt a Real volt hátvédje

2018. február 16., péntek 21:51

Nagy meglepetésre csak 1-1–es döntetlent játszott pénteken a BL-ben nyolcaddöntőbe jutó Beşiktaş a tabella végén kullogó Konyaspor otthonában, ráadásul még ennek is örülhetnek, a hazaiak egyik helyzeténél ugyanis a tavaly a Real Madridtól távozó Pepe a gólvonalról fejelte ki a labdát.

Az egész onnan indult, hogy a Beşiktaş elvesztette a labdát a Konyaspor tizenhatosa környékén, egy gyönyöű előreívelt labdának köszönhetően pedig máris ők kerültek szorult helyzetbe, és bár az első lövést még hárította a kapus, a kipattanó is a hazaiakhoz került. Ketten is érkeztek rá és annak rendje és módja szerint szépen ki is passzolták a kapust, gól mégsem lett belőle, mert Pepe közben befutott a gólvonalra és fejjel hárította a lövést.

Jó eséllyel a vereségtől mentette meg csapatát a portugál, néhányan azonban úgy látták, hogy a fejes után bizony a kezét is érintette a labda, ha pedig többször megnézzük a videót, látni is erre utaló bizonyítékokat, leginkább azt, hogy furcsa módon irányt változtat a labda. 

Utólag persze már nyilván nem számít, de az biztos, hogy ilyen játékkal semmi esélyük nem lesz a Bayern ellen jövő héten.

Ön szerint kéz volt?

  • 60
    Ilyen minőségű videó alapján hogy kéne eldöntenem?????
  • 38
    Ez egy szép mentés volt, semmi több.
  • 18
    Igen, különben nem kifelé pördül a labda.

Rovatok