Index Vakbarát Hírportál

Gyilkossági kísérlettel vádolják a Villarreal védőjét

2018. február 22., csütörtök 20:49 | aznap frissítve

Gyilkossági kísérlettel, betöréssel, emberrablással, testi sértéssel és illegális fegyverbirtoklással vádolta meg csütörtökön egy spanyol bíróság Rúben Semedót, a Villareal hátvédjét, miután a múlt hét hétfőn állítólag két társával együtt elrabolt és megkötözött egy embert, majd betört hozzá és pénzt, valamint értéktárgyakat vitt el – írja a BBC.

Semedót még kedden tartóztatták le, miután az áldozat feljelentést tett, a bíró most elrendelte az előzetesbe helyezését is. A játékos ügynöke elmondta, Semedo tagadja a vádakat, a Villareal ugyanakkor már kedden jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

A portugál játékost még tavaly nyáron igazolta le a Villareal a Sporting Lisbon csapatától, azóta ötször lépett pályára a spanyoloknál.

Rovatok