Index Vakbarát Hírportál

Kiütéssel, csodagóllal nyerte a Manchester City a Ligakupát

2018. február 25., vasárnap 19:49

Nagyon simán, 3-0-ra nyerte a Manchester City a Carabo Kupát (korábbi nevén a Ligakupát) az Arsenallal szemben, amely már ötödször került a döntőbe, de egyszer sem tudott nyerni. Most gyakorlatilag esélye sem volt rá.

Bár az első félidőben volt – elsősorban Aubameyang révén – a londoniaknak is helyzetük, de ezek kimaradtak, míg a 18. percben Sergio Agüero mattolta az Arsenal-védelmet. Egy indítás után kicsit megtámasztotta a védőjét, aztán csodálatosan ívelte át a labdát Ospina felett.

A második félidőben a várt Arsenal támadások helyett egy újabb City-gól következett. Vincent Kompany egy szöglet utáni lövésbe nagyon jól tette bele a lábát (úgy, hogy öt Arsenal-védő állt körülötte) és a labda a jobbra vetődő kapus mellett a kapu másik oldalába pattant.

Hiába dühöngött a kispadon Arsene Wenger, a játékosai egyszerűen képtelen voltak megtalálni az utat a City kapujához. Gyakran a labdakihozatal is komoly nehézségekbe ütközött. Egyetlen lehetőségük is akkor adódott, amikor Claudio Bravo túl messzire merészkedett kapujától, de Kompany akkor is kisegítette őt.

A kegyelemdöfést David Silva adta meg a 65. percben, éles szögből bombázott a kapuba. Érdemes megfigyelni, hogy gyakorlatilag kilenc Arsenal-játékos üldözött négy City-támadót a gól előtt, mégsem tudtak a labdához érni.

A végére már teljesen kiürült a Wembley londoni szurkolókkal teli része, és a játékosok is már várták a végét jelző sípszót. Ötödször sem sikerült elhódítani a csapatnak a Ligakupát, Guardiola az első címét már begyűjtötte idén. A Ligakupa az egyetlen angliai trófea, amelyet a vezetőedző, Arsene Wenger 22 éves regnálása alatt egyetlen egyszer sem tudott megnyerni az Arsenallal.

Angol Ligakupa, döntő

Arsenal–Manchester City 0–3 (0–1)

Rovatok