Index Vakbarát Hírportál

Újabb kínos pofonba szaladt bele a Real Madrid

2018. február 27., kedd 22:28 | aznap frissítve

Kedden játszották a spanyol bajnokság 26. fordulójának nyitómeccsét, ami rögtön egy bombameglepetést is hozott, a Real Madrid ugyanis megvillantotta korábbi rettenetes formáját és 1-0–ra kikapott az Espanyol vendégeként.

A Realnál Kroos, Modric és Marcelo sérülés miatt hiányoztak a keretből, a kezdőben pedig sem Benzema, sem Ronaldo nem volt benne, utóbbit még a keretből is kihagyta Zidane, de ennek ellenére nem kellett volna, hogy problémát okozzon a vendégeknek a meccs.

Rendesen be is kezdtek az elején, Bale már a hetedik percben veszélyeztetett fejjel, Isco pedig egy védőről lepattanó labdával ijesztett rá Lópezre, de a kapus mindkétszer védeni tudott, utána pedig az Espanyol vette át a kezdeményezést. Először Carlos Sanchez tört kapura egy szerelés után, aztán Moreno lőtt egy gólt, de nem adták meg, mert a partjelző lest intett. Nem sokkal később Bale reklamált tizenegyest, miután Carlos Sanchez kézzel ért a labdához, de a játékvezető nem fújta le az esetet.

Ezen a ponton akár 1-1 is lehetett volna az állás, de a bírónak hála gól nélküli döntetlennel ért véget az első félidő, a másodikban pedig jobbára ugyanaz folytatódott, mint az elsőben, mindkét csapatnak voltak helyzetei, de egyik sem tudott velük mit kezdeni. A 76. percben aztán az Espanyol reklamálhatott büntetőt egy erősen megkérdőjelezhető lesjelzés után, de meg ők sem kapták a tizenegyest. 

Innentől leginkább Moreno percei következtek, az Espanyol csatárjának két óriási helyzete is volt, de először Navas tudott védeni, a második lövés pedig nem találta el a kaput, a spanyol csatár azonban végül a hosszabbítás utolsó percében büntetett, egy gyönyörű beadást lőtt rá kapásból, a labda pedig védhetetlenül pattant át Navas fölött.

A döntetlen is kínos lett volna a Realnak, de ez a vereség még annál is rosszabb, hiszen így megint nőtt a hátrányuk az Atleticóval szemben, ha pedig a Valencia nyerni tud a Bilbao ellen, akkor ismét visszaesnek a negyedik helyre a tabellán. 

Az Espanyol egyébként sorozatban húsz nyeretlen meccs után tudta ismét legyőzni a Realt, ráadásul a legutóbbi öt Real elleni mérkőzésén egyetlen gólt sem szerzett és 18-at kapott, úgyhogy ők mindenképpen örülhetnek ennek a győzelemnek.

Rovatok