Index Vakbarát Hírportál

Vardy zseniális lövéssel fejezte be a zseniális emelést

2018. március 10., szombat 18:27

A Premier League 30. fordulójában a Leicester City 4-1-re verte az utolsó helyen álló West Bromwichot, amely most sorozatban hetedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.

A Leicester első két góljánál nehéz eldönteni, hogy maga a gól vagy a gólpassz volt-e zseniálisabb. A 21. percben Rijád Mahrez a félpályáról emelt a kapu felé mozgó Jamie Vardy elé. A csatár a legjobb ütemben érkezett a lefelé tartó labdához, az utolsó pillanatig hátrafordulva figyelte, majd váratlan kapáslövéssel demoralizált. 

A West Brom egyenlítése után a  62. percben már Mahrez kapott egy jó passzt. Kelechi Iheanacho emelt elé 25 méterre a kaputól. A befutó Mahrez felugorva vette le bal lábbal, majd egyensúlyát valahogy megőrizve, ballal is tette kapuba a labdát.

A Leicester harmadik gólját Iheanacho lőtte a 76. percben, majd a 93.-ban Iborra állította be a végeredményt.

 Premier League, 30. forduló:

Rovatok