Index Vakbarát Hírportál

Balotelli: Pénzből játékosokat lehet venni, de csapatot nem

2018. március 18., vasárnap 14:02

Komoly kritikát fogalmazott meg vasárnap a jelenleg a francia Ligue 1-ben szereplő Nice csapatánál játszó Mario Balotelli a PSG-vel szemben, szerinte ugyanis hiába a rengeteg elköltött pénz és a sztárjátékosok, a párizsi csapat is csak egy a Ligue 1-es csapatok közül – írja a Goal.

A 27 éves olasz a Canal+-nak adott interjút vasárnap, ahol többek közt elmondta, a párizsi csapat pont ugyanúgy Ligue 1-es, mint a tabella vége felé kullogó Guingamp, szerinte pedig emiatt teljesen mindegy, hogy ők a PSG.

Ebben az idényben csak egyszer néztem a PSG-t játszani, mikor legutóbb kikaptak a Real Madridtól. Meg is érdemelték a vereséget.

– mondta Balotelli, aki szerint ez is azt bizonyítja, hogy pénzzel játékosokat lehet venni, de csapatot nem. A Nice egyébként éppen vasárnap találkozik a PSG-vel a bajnokságban, de a szavai alapján nem tűnik úgy, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítana a meccsnek.

Az olasznak egyébként jó szezonja van, harminc meccsen huszonkét gólt szerzett eddig, amivel meg is van elégedve, ezt tartja a karrierje eddigi legjobb idényének, de reméli, hogy ennél még jobb is lehet majd. Ennek fényében egyébként kicsit meglepő, hogy míg Buffon tényleg kap még két válogatott meccset, Balotelli nem került be az angolok és az argentinok elleni barátságos meccsekre.

Rovatok